Közösségi intézményt avatunk Marosvásárhely belvárosában

Studium HUB a neve annak a közösségi intézménynek, melyet a Studium–Prospero Alapítvány létesített a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával a Bolyai téri unitárius templom mellett található, mintegy 3000 m2 hasznos felületű, négyszintes épületben. Számos funkciót ellátva – civil szervezetek számára inkubátorház és coworking tér, orvosi és művész szolgálati lakások, kulturális központ és podcast stúdió, valamint kávézó – egyedülálló létesítmény Marosvásárhelyen. Ezt a különleges ingatlant adjuk át ünnepélyes keretek között 2021. december 12-én, vasárnap.

Alapítványunk félkész állapotban 40 évre vette bérbe az épületet az unitárius egyháztól és arra vállalkoztunk, hogy rendeltetését megváltoztatva intézményként működtetjük, élettel töltjük meg. A koncepciót Dr. Vass Levente, az alapítvány ügyvezető elnöke álmodta meg, majd a teljes kuratórium látva és érezve az épületben rejlő potenciált, az ügy mellé állt. A tervezési folyamat, az építkezés majd pedig a különböző helyszínek berendezése három évet vettek igénybe. A beruházás 1.283.335.273 forint (3.5 millió euró) értékű, ami nem valósulhatott volna meg a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatása nélkül.

Inkubátorházat és coworking teret hoztunk létre azért, hogy a Marosvásárhelyen működő civil szervezetek munkáját segítsük, ugyanakkor egy szorosabb kapcsolat, együttműködés alakulhasson ki közöttük. Ebben a térben 15 irodát, a coworking helyiséget, 3 tárgyalótermet és két 50-100 férőhelyes konferenciatermet alakítottunk ki. Az ingatlan műemlék részében, az egykori Oroszlán vendéglő helyén, pedig hangulatos, digitális kiállításokra is alkalmas kávézó várja az inkubátorház használóit, illetve az utcáról betérőket.

Az épület két felső szintjén 13 szolgálati lakás fog az érdeklődő rezidens orvosok es művészek rendelkezésére állni, ugyanakkor 2 vendégszobát is berendeztünk. A lakások amerikai konyhás nappalival, hálószobával, fürdőszobával rendelkeznek.

Az alagsor tágas tereiben alakítottuk ki a kulturális központot, ahol szakmai eseményeket lehet szervezni, kulturális programoknak, képzőművészeti kiállításoknak, workshopoknak adhat otthont.

Szintén az alagsorban hoztunk létre egy podcast stúdiót, mely lehetőséget teremt az erre igényt tartó civil szervezeteknek, felsőoktatási intézményeknek audiovizuális tartalmak elkészítésére.